Pszichológus Online

Kolerikus személyiség

Leggyakrabban erőteljes kolerikusnak nevezik az ebbe a típusba besorolható személyiséget, tulajdonságai alapján teljes joggal.

Három legfontosabb jellemzője: nyílt, cselekvő, derűlátó.

A kolerikus temperamentumú ember rendkívül dinamikus, aktív, akinek lételeme az örökös változás.
Nagy álmokkal, előretörő tervekkel bír, melyeket sikeresen képes is megvalósítani. Döntéseiben és cselekedeteiben határozott, erős akarat jellemzi. Mindig kézben tartja az irányítást és mindig megtalálja a jó irányokat.

Született vezető
, átütő személyiség, aki gyakorlatilag bármit képes irányítani.
Nem igazán igényli a barátokat, a társasági életet inkább időpocsékolásnak tekinti.
Törekvő ember, céljaitól nehéz lenne eltéríteni, nehéz helyzetekben is bátran megállja a helyét és addig próbálkozik, míg megfelelő megoldást talál, célhoz ér és sikert arat.

Utat mutat azoknak, akik elakadnak vagy tétováznak.
Ahol mások képtelenek dönteni, a kolerikus személyiség azonnal határoz, megoldja a problémákat. Ugyanakkor el sem tudja képzelni, hogy mások miért nem állnak elő a helyes megoldással.
Esetenként magára maradhat, mert senki nem tud lépést tartani vele, ő pedig nem is titkolja, hogy a többiek csak gátolják őt az előrehaladásban.
Mintha beépített antennája lenne a különböző helyzetek érzékelésére és értékelésére, és csak akkor nyilvánít véleményt, amikor biztosan tudja, hogy igaza van.

Szervezőkészsége révén bárki másnál többet tud elérni. Amikor egy tennivalóval szembekerül, azonnal tudja, miként kell hozzálátni, és gondolatban felosztja részfeladatokra, lépésekre a teendőket, kijelöli, hogy kit milyen szinten von bele a munka elvégzésébe.
Csapatmunkát akkor végez szívesen, ha annak célja és értelme van.
Az erőteljes kolerikus nemcsak szeret a célok felé törekedni, de az akadályok valósággal megnövelik a lelkesedését és az elszántságát.
Imádja próbára tenni a képességeit.
Vészhelyzetekben kitűnik helytállásával, a váratlan szituációk új irányba terelhetik tevékenységét.
Gyakorlatias és eredmény-orientált minden helyzetben, parancsoló hajlamú, és nem igazán tűri a hibát.

Share

Pszichológus szerző:

Mottó: Imádom a pszichológiát. Ezért is választottam hivatásként.

Bemutatkozás: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pszichológia szakán 1986-ban végeztem, majd 1988-ban klinikai szakpszichológusi képesítést szereztem.

A veszprém megyei Káptalantótiban található magánrendelőmben pszichoterápiás segítséget, tanácsadást nyújtok azok számára, akik önértékelési vagy életvezetési nehézségekkel, önbizalomhiánnyal küzdenek, akik úgy érzik, hogy aktuálisan elakadtak az életükben vagy éppen döntésképtelennek érzik magukat egy sorsdöntő helyzetben.

Támogató terápiában segítek a gyász, veszteség, krízishelyzet érzelmi feldolgozásában.

Egyéni terápia és tanácsadás keretében segítem a depressziós levertséggel, szorongással és pánikjellegű tünetekkel hozzám fordulókat.

1990 óta foglalkozom meddőségi panaszokkal küzdő és lombikbébi-programban részt vevő házaspárokkal, segítve a gyermekre várakozás nehéz időszakának lelki megélését. Tapasztalataimról „Várva Várt Babák – Lombikbébi történetek” címmel könyvet írtam.

Házaspároknak párkapcsolati terápia keretében, hosszú évek gyakorlata alapján kidolgozott módszerrel adok útmutatást arra vonatkozóan, hogyan lehet közösen túljutni egy-egy hullámvölgyön, konfliktussal terhelt, elbizonytalanodott időszakon.

Azok számára, akik nem tudnak személyesen felkeresni, online tanácsadást nyújtok skype-on.

Időpont-egyeztetés e-mail-en vagy a 06-30-99 15 651-es telefonszámon lehetséges.

Szakmai tapasztalataimról, módszereimről további részleteket a honlapomon talál. Ha úgy érzi, segíthetek, örömmel várom jelentkezését!

Amire büszke vagyok:

Talán ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni, hiszen szerénytelenségnek tűnhet…Büszke vagyok a Gyermekeimre és a szakmai munkámra egyaránt. Ha újra kellene kezdenem, mindent éppen így csinálnék….