Roland két éve él Angliában, Magyarországon hagyva feleségét és két kisgyermekét.
Három évvel ezelőtt az életét még kereknek mondta volna. Hitelekkel megterhelten ugyan, de egy szép családi házat tudhattak a magukénak egy vidéki kisvárosban. Míg ő sikeres fuvarozóként (bejelentetlenül) előteremtette a család biztosnál is jobbnak mondható megélhetését, addig gyes-en lévő felesége az akkor kétéves kisfiukat nevelgette. Izgalommal várták második gyermekük születését, aki 2008 májusában meg is érkezett.
A család öröme, a szépen felépített kis világ azonban nyár végére szinte egy csapásra összedőlt.
Roland egyik fő partnere, akinek munkái javarészét köszönhette, szívinfarktusban váratlanul elhunyt. A kisváros eminens személyiségének fia pedig szintén fuvarozóvállalkozásba kezdett, nagyon kedvező induló tarifával csábítva el Roland korábbi ügyfeleit.
S ő hiába kapott észbe és kezdett mindenféle akciókba, már késő volt.
A magas törlesztőrészletek kilenc hónap alatt felemésztették az anyagi tartalékot, Roland egyre kétségbeesettebben kereste az alternatív megoldásokat.
Gyerekkori barátján keresztül értesült az angliai munkalehetőségről. Arról, hogy autómosással nagyon szép jövedelemre lehet szert tenni. Igaz, a feltétele az volt, hogy egy ideig távol kell élnie a családtól, de ígéretet kapott arra, hogy ha beválik és elégedettek lesznek vele, pár hónap múlva a felesége is jöhet a gyerekekkel.
Roland belevágott, és a pár hónapból két év lett. Eleinte ugyan komolyan tervezte a családegyesítést, de egyre inkább ráérzett az „agglegényélet” izére. Napközben keményen dolgozott napi 12-14 órát is, csakúgy, mint korábban itthon, de a korábbival ellentétben munka után nem az örökös gyereksírás és megfáradt, zsémbelődő feleség várta, hanem az időközben haverokká avanzsált lakótársak, akikkel közösen bérelték, bérlik a mai napig is a házat, az estéiket sörösláda melletti kártyázással töltve.
Ezzel persze kicsit előreszaladtam a történetben, hiszen amikor Roland három hónappal ezelőtt megkeresett, hosszan megírt e-mailjében messze nem volt szó a haverokról.
Még csak arról az egyfajta patt-helyzetről sem, a feleség ultimátumáról, miszerint vagy ő is mehet a gyerekekkel Angliába, vagy két hónapon belül beadja a válópert.
Rolandnál erős szív-és gyomortáji fájdalmak jelentkeztek, nagyon erős, szorító érzésekkel. Szabályosan rettegett attól, hogy 35 éves létére infarktus-közeli állapotban van.
Miután az alapos belgyógyászati kivizsgálás során mindent rendben találtak a szervezetében, pszichológiai kezelést javasoltak a számára.
Ekkor keresett meg, nagyon kétségbeesetten, de nem igazán értve, mi szüksége lehet pszichológusra, és vajon mi köze a szívtájéki szorító érzéseknek egy lélekgyógyászhoz.
Az online pszichológiai tanácsadás helyzetelemzéssel kezdődött. Ennek során vált nyilvánvalóvá a saját maga számára is, hogy nagyon is kényelmes neki ez a jelenlegi helyzet. Hat-nyolchetente hazautazik, ilyenkor otthon tölt maximum négy napot, és évente egyszer két hetet a szabadság idején. Olyankor minden szép és jó, de valójában idegenként téblábol a régi életében, és alig várja a visszautazást Angliába.
Csakhogy az elvárásokkal találkozva, úgymond felelős családapaként magának sem merte megfogalmazni, hogy pontosan az Anglia- kínálta szabadságra vágyik.
Hosszú hónapokig tudott mellébeszélni, kifogásokat találni a feleségének, hogy éppen miért nem alkalmas a család kiköltözése, és újabb okokat gyártani, amire éppen várniuk kell… Mígnem a felesége kezdte tisztábban látni a helyzetet és besokallt, jött a fentebb említett ultimátum.
Roland ennek nyomán úgy érezte, olyan döntési helyzetbe kényszerült, amiben nem tud jól lépni. A pszichológia nyelvén szólva egyfajta satuhelyzetbe, szorításba került, és mivel képtelen volt dönteni, a gondolatait kimondani, az elfojtások teljesen természetesen vezettek a testi tüneteihez, a szív- és gyomortáji panaszokhoz. Nagyon is beszédesen, a satuként szorító fájdalmakhoz.
Terápiás munkánk során felszínre kerültek valós érzelmei, félelmei, és természetesen a gyerekkori élmények is. Kirajzolódott apja személyisége, a tőle hozott minta, aki soha nem vett részt a gyereknevelésben, akinek a gyerekei leginkább nyűgöt jelentettek a mindennapi munka fáradtságai után. Roland két testvérével együtt szinte néma csendre és mozdulatlanságra volt kárhoztatva azokban az órákban, amelyeket apjuk nagyritkán otthon töltött. Anyjában pedig csakis a félelmet, a folyamatos megalázkodást látta.
Ezt a családmodellt hozta otthonról, és bár látszólag jól kezdte felépíteni a saját családi életét, hosszútávon nem tudott megfelelni a számára is idegen elvárásoknak.
Mindezek miatt nem tudott igazán apja lenni a gyerekeinek, támasz a feleségének és tartósan vinni a családfenntartó szerepet. Egy sorselemző talán azt is mondaná, hogy szinte magának teremtette a helyzetet, amivel lehetősége adódott kilépni a mindennapokból.
És ebben talán lenne is némi igazság…
Rolanddal, közös terápiás munkával a háttér és indíttatás feltárásán túlmenően eljutottunk a megoldásig. Ma már érti, tudja, mi és hogyan történt, hogyan vannak összefüggésben a múltbeli események a közelmúltban kialakult testi panaszaival.
Ami a legfontosabb, hogy amint mindezt megértette, változtatni és fejlődni akart, fejleszteni, erősíteni a saját személyiségét.
Két hónap terápia után maga döntött úgy, hogy már tudja, mit akar, és ennek megfelelően cselekedett. Keresett és talált egy alkalmas házrészt, ahova már négyen költöztek a feleségével és a gyerekekkel. Az otthoni házukat sikerült kiadniuk, abból fedezik a még hátralévő hiteltörlesztést.
Igaz, még csak három hete van újra együtt a család, a Rolandban történt változásoknak és törekvéseknek köszönhetően jó úton haladnak a harmonikus családi élet felé.
Akkor is, ha éppen elveszni látszunk a mindennapokban, ha éppen felőrlődtünk a csipri-csupri vitákban. Amikor elkommunikálunk, elmegyünk egymás mellett és azt érezzük, a másik nem ért meg bennünket. És amikor már belefáradtunk.
A férj, aki amúgy tűzoltóként dolgozik, nap, mint nap emberi életek megmentéséért küzd. Csak éppen arra nincs eszköztára, hogyan lehetne megmenteni a házasságukat…