Pszichológus Online

Személyiségtípusok – milyen vagyok, ki vagyok én?

A hozzám fordulók túlnyomó többsége önbizalomhiánnyal küzd, beszámol önértékelési nehézségeiről, kisebbségi érzés nyomán létrejött belső szorongásairól. Teljesítményorientált világunkban ez persze egyáltalán nem meglepő.

Lépten-nyomon általánosságban is azt látom, hogy napjainkban az emberek szinte éhezik önmaguk megismerésének lehetőségeit, kutatják az önfejlesztés útját.
„Ismerd meg önmagad” – hirdette a felirat az ókori delphoi jósda bejárata fölött. A mondást Thálésznak, a milétoszi filozófusnak tulajdonítják, aki Krisztus előtt 624-től 546-ig élt.
Látható tehát, hogy az önismeret fontossága és igénye évezredekre visszanyúló jelenség.

Nem véletlen, hiszen akkor tudunk jól boldogulni a nagyvilágban, akkor tudunk harmóniában élni önmagunkkal és másokkal, akkor tudjuk igazán megvalósítani, kiteljesíteni önmagunkat, ha tisztában vagyunk a képességeinkkel. Ha éppen olyan jól ismerjük az erősségeinket, mint a gyengeségeinket. Mindkettővel jócskán rendelkezünk mindnyájan…

Az önbizonytalanságában bátortalanul csetlő-botló embertársunkban is szunnyadnak kiváló képességek, melyek kibontakozásához csak megfelelő helyzet és alkalom szükséges. És persze bátorítás.
A mindig magabiztosnak látszó, a siker hullámain szárnyaló, sokak által irigyelt emberről pedig hamar kiderülhet, hogy valójában nagyon is esendő.
A két példa közötti különbség talán pusztán abban rejlik, hogy melyikük mit tud, mit hisz, mit mer elhinni önmagáról.

De hogyan ismerhetjük meg és minek mentén értékelhetjük önmagunkat reálisan?

Akárhány pszichológiai irányzat alakult – és nagyon sok -, szinte valamennyi megalkotta a maga személyiségelméletét, a maga tipológiáját, kategóriákat felállítva, hogy mintegy fogódzóként ezekbe sorolhassa az egyes embereket.
Ez természetesen éppen olyan lehetetlenség, mint asztrológiai szemlélettel azt vallani, hogy adott nap adott percében született valamennyi gyereknek azonos lesz a sorsa.

Az azonban mindenképpen kétségtelen, hogy számos azonosság, közös irányvonal felfedezhető.

Mint említettem, minden pszichológiai iskolának megvan a maga típustana. Az önismereti igényre építve úgy gondoltam, hogy ezúttal visszanyúlok az alapokhoz, a kezdetekhez.

Az első, részletesen kidolgozott típustan megalkotója Hippokratész volt (Kr. előtt 460-375), akit egyben az orvostudomány megalapítójának is tekintünk.
Az általa testnedvek, vérmérséklet alapján felállított személyiségtípusokat – mely elméletet ötszáz évvel később Galénosz továbbfejlesztett –, a mai napig használjuk.

Ezek a tudósok az egyes típusokat a négy alapelemmel – úgymint levegő, föld, víz, tűz – kötötték össze.

A következő négy alaptípust különböztették meg:

Szangvinikus: A vér a meghatározó testnedve, eleme a levegő. Gyors érzelmi reakciók jellemzik, melyek könnyen keletkeznek, viharosak, de hamar lecsillapodnak. A közgondolkodásban ő a szalmaláng-típus.
Kedélyes, barátságos, közvetlen, jó kapcsolatteremtő emberek, akikből árad az életkedv. Egészséges arcszín, jó felfogás és gyors mozgás jellemzi őket.

Kolerikus: A sárga epe a testnedve, eleme a tűz. Hirtelen feltámadó érzelmi reakciók jellemzik, melyek azonban erősek és sokáig tartanak, Gyakran elragadják az erős indulatok. Testtartása határozott, tekintete nyílt, arcbőre sárgás. Megjelenése tetterőt sugároz.

Melankolikus: A fekete epe a testnedve, eleme a föld. Lassan és nehezen alakulnak ki érzelmi reakciói, de tartósak és nagy erősségig fokozódnak. Leginkább a levertség, bánat és szomorúság érzése jellemzi. Nehezen hoz döntéseket, arckifejezése gondterhelt, külseje törékeny.

Flegmatikus: A nyálka az alapvető testnedve, eleme a víz. Lassan és nehezen alakulnak ki az érzelmi reakciói, nem is igazán intenzívek és nem tartósak.
Alapvetően nyugodt, kiegyensúlyozott, egykedvű emberek, ők azok, akikre azt mondjuk, „fát lehet vágni a hátukon”. Megjelenésük, tekintetük jellegtelen, kifejezéstelen.

Ez a besorolás természetesen nagyon általános, és hangsúlyozni szeretném, hogy soha nincs „tiszta” típus, azaz mindenkiben van egy kicsit, vagy jobban mindenből. Ettől vagyunk egyediek, igazi önálló személyiségek.

Ami miatt mégis fontosnak tartom ezt a tipológiát, az éppen az, hogy napjainkban számos tréningcég használ újonnan kidolgozott személyiségteszteket, melyek valójában éppen erre a négy alap-személyiségtípusra épülnek.
Ezekből lett mostanra a kék/zöld/sárga/piros személyiség, illetve a ’T”, „N”, „F” „H” kategória, amelyek alapja mind valahol Hippokratésztól eredeztethető.

A következő blogbejegyzéseimben részletesebben ismertetem a négy alaptípus ismérveit.

Share
Pszichológus Online

Nevetés, humor, avagy a viccek csábító ereje

Azt régóta tudjuk, hogy a nevetés akár gyógyító hatású lehet.

Christopher Wilbur és Lorne Campbell, a University of Western Ontario kutatói most arra kerestek választ, mi a különbség nők és férfiak között a humorhoz való viszonyulásban.

Kiderült, hogy a nők, amikor társat keresnek, nagyra értékelik a partnerük humorérzékét.

És – nem túl meglepően az is -, hogy a férfiak sokkal humorosabbnak gondolják magukat a valóságosnál…

A férfiak az első randevúkon arra törekszenek, hogy megmutassák humorérzéküket, amelyet a nők el is várnak. A női nevetés a szexuális befogadókészség jele is. Egy ilyen hangulatú első randevúnak statisztikailag kimutathatóan gyakoribb a folytatása.

A kutatásban megkérdezettek vélekedése szerint ugyanis a humorérzékhez egyértelműen magasabb intelligencia társul.

A cikket olvasva nem gondolom, hogy világmegváltó eredmények, következtetések születtek. Nem is gondolom túl komolynak a vizsgálatot, hiszen mindössze 266 megkérdezett volt, a 21-35 év közötti korosztályból. Ez pedig édeskevés egy igazi tudományos megállapításhoz.

Amiért mégis írok róla, az maga az alaptéma.

Hiszem, hogy amíg nevetni tudunk, együtt valakivel, vagy akár magunkban, belátva és egy kicsit szarkasztikusan szemlélve a hibáinkat, botlásainkat, addig nincs nagy baj.

Természetesen senkit nem buzdítok arra, hogy elviccelje a problémáit.

De tudjunk nagyokat nevetni akkor, amikor annak helye van az életünkben.

Nem csak a gyógyulásért, hanem a megelőzésért is.

Forrás: Psychology Today

Share