Pszichológus Online

Személyes pszichológiai rendelés

Örömmel jelenthetem, hogy végre elkészült a házunk és benne a személyes rendelőm is.

Pszichológiai magánrendelés Veszprém megyébenAki részese volt már komolyabb házfelújításnak, bizonyára nem lepődik meg azon a csúszáson, hogy az általam tervezett július helyett Karácsonyra lett készen minden….

A lényeg, hogy most már szeretettel tudok fogadni mindenkit, aki személyes terápiára szeretne jelentkezni.

A rendelőt saját ötleteim alapján rendeztem be, stílusában igyekeztem alkalmazkodni az általam imádott fagerendás mennyezet hangulatához. Sok mindent saját kezűleg újítottam, alakítottam a szekrényeken, polcokon, ami különösen jó érzéssel tölt el.

 

Magánpszichológus rendelése Veszprém megyében, KáptalantótibanMost, hogy készen lett, imádok leülni ebben a szobában.
Megnyugtat, elmélkedésre és magamba nézésre késztet, visszagondolok a múltra, eddigi életemre, a korábbi pácienseimre és a terápiákra.
És persze itt, ebben a környezetben jönnek az új inspirációk, ötletek. Hogy hogyan segíthetnék még többet, még jobban, milyen új módszerekkel gazdagíthatom a segítségnyújtás tárházát. Szerencsére ötletekben nem vagyok híján…

És akkor még nem is beszéltem a csodálatos környezetről, a körülöttünk lévő varázslatos tanúhegyekről, a Balaton közelségéről.

Abban a reményben várok minden hozzám fordulót a Veszprém megyei  Káptalantótiban, a Balaton-felvidék közepén, hogy hasonlóan fog érezni!

Share
Pszichológus Online

Egy Lány monológja

Szobafogság.

Persze direkt ilyenkor kell bezárnia, pontosan tudja, hogy ezen a hétvégén mindenki ott lesz az E-playben.
Csak azt nem tudom, akkor minek csinál úgy, mintha érdekelné, hogy mi van velem. Múltkor tök jó volt, végre őszintén mesélhettem neki a Marciról, még tanácsokat is adott, most meg, amikor végre itt lenne az alkalom, hogy talizzunk, kicsapja a hisztit.

Nem érdekel, úgyis elmegyek. Az erkélyen keresztül ki tudok mászni a lépcsőházba. Csak az a baj, hogy abból megint sokkal nagyobb balhé lesz, még a végén az osztálykirándulásra se mehetek el.
Mit csináljak egész hétvégén bezárva ebbe a rohadt szobába? Nincs is lecke, nem tudom, miért kell mindig a tanulást erőltetni, amikor nem adtak fel semmit. Biztos azt hiszi, majd unalmamban rendet rakok. Nagyon téved! Egyáltalán nem fogok kijönni a szobámból és nem is engedem, hogy bejöjjön.

Még az a mázlim, hogy van egy doboz cigim, legalább titokban rágyújthatok. Bár úgyis tudja, hogy cigizek, nem tudom, miért csinál úgy, mintha nem venné észre. A múltkor majdnem elmondtam neki, mindenki cigizik, nem tudom mi ebben a baj. A fűről persze nem dumálhatok vele, még kétségbeesik, hogy drogos vagyok. Nem értem, miért csinál úgy, mintha ő soha nem lett volna fiatal.
Pedig elmesélte, hogy vele is mennyi gond volt a suliban. Azt is elmondta, hogy mindenki azt hitte, nem lesz belőle senki. Meg, hogy hogy utálta a tanárait, akik nem hittek benne és az mennyire rombolja az önbizalmat. Szerintem egyáltalán nem azon múlik, hogy mi lesz belőled, hogy milyenek a jegyeid.
Kit érdekel a tanulás? A törikönyvek tele vannak haszontalan infokkal, abból nem fogom megtudni, hogy kell élni. Különben ő se tudja, hogy kell élni. Állandóan kritizálja, hogy nézek ki, azt se tudja mi a divat. Különben is, minek öltözzek fel szépen, ha úgyse mehetek sehova?

Az a baj, hogy iszonyú éhes vagyok. De én biztos nem eszem abból, amit főzött, még azt hiszi, ki akarok békülni és akkor megint neki lesz igaza. Úgy utálom, hogy mindig nekem kell bocsánatot kérnem. Bárcsak bejönne és hozna valami kaját! Akkor lehet, hogy megpróbálhatnék elkéredzkedni.
A Vera bezzeg elmehet, pedig négyből bukott félévkor. És dobórára jár. Zenész lesz, nem matematikus.
Erre persze az a válasz, hogy én semmiben nem vagyok motivált, engem csak a fiúk érdekelnek, és ha nem levelezőfüzeteket írogatnék egész nap, én is járhatnék úszni, meg balettre. Kit érdekel a balett? Miért nem lehet észrevenni, hogy nem az érdekel, ami őt? Tök más dolgok foglalkoztatnak, és épp elég baj nekem, hogy nem tudom, hova felvételizzek. Majd megtudom, ha eljön az ideje.
Biztos nem leszek takarítónő, amivel riogat. De négy diplomám se lesz csak azért, hogy ő elmondhassa a barátainak, milyen tanult a lánya.
Dögunalom ez az egész. Lesz@rom az osztálykirándulást, ha nem enged el, ma akkor is elmegyek. És még az is lehet, hogy megúszom.

Share
Pszichológus Online

Egy Lányos Anya monológja

Emlékszel az én kis Zsuzskámra, ugye?
Hogy milyen tündéri kislány volt, szófogadó, gyönyörű, okos. Hogy mennyire szeretett pörögni a kis fodros ruhácskáiban, hogy tetszelgett a tükör előtt, míg a haját fontam, nem győztem beszerezni neki az újabb és újabb csatokat, Hello Kitty-s díszeket.
És ahogy ötévesen jazz-balettozott! Mindenki azt jósolta, világhírű táncosnő lesz belőle. Úgy is lett volna, ha Klári néni nem megy el gyereket szülni, és nem jön az a boszorka Kati néni helyette, aki végleg elvette a gyerek kedvét a tánctól.
Akkor beiratkoztunk művészi tornára, és persze abban is ő volt a csoportelső. Csak az edzővel volt baj, a lelket is kisajtolta az én kis ártatlan, törékeny lánykámból.
Inkább átváltottunk műugrásra, merthogy a legjobb barátnője, Laura is oda járt. Persze az én csemetém megint hozta a jobbnál jobb eredményeket. De mert Laura abbahagyta a műugrást, már neki sem volt kedve lejárni az edzésekre.

Jött helyette a zenélés, első helyezett lett a kerületi hegedűversenyen. Már nem is tudom, hogy azt miért hagyta abba.
Festeni kezdett, akvarelleket, olyan egyéni látásmóddal, hogy máig csodálják a műveit. De egyszer csak kijelentette, hogy már nincs türelme festékkel pepecselni.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy ez a lány egy Istenáldotta tehetség, bármibe kezdett, mindenben tökéleteset alkotott.
Mert nem azért mondom, szerencsére minden képességét tőlem örökölte. Kivéve a természetét, azt sajnos nem. Bennem világéletemben annyi lelkesedés, kitartás, annyi vágy volt, hogy többre vigyem, hogy kiemelkedjek! De nem lehetett, nem tehettem, a szüleim nem engedték, csupa haszontalanságnak nevezték, amit csináltam.

Ezért is mentem olyan gyorsan férjhez az én Jánosomhoz, hogy mielőbb elkerüljek otthonról. Aztán jöttek a gyerekek egymás után, a nagy álmok meg lassacskán elkoptak. Látod, így maradtam szürke banki ügyintéző.

A kolléganőim azt mondják, az a baj, hogy a saját eltemetett vágyaimat akarom megvalósíttatni a lányommal. De ez nem igaz. Hát nem az a normális, ha egy anya azt szeretné, hogy a gyerekei többre vinnék, mint ami neki sikerült?

Az a baj, hogy az egykori Zsuzskára ma már rá sem lehet ismerni. Teljesen kifordult önmagából, mintha nem is az én lányom lenne. Hol van már az az édes kislány, akire mindenki azt mondta, olyan, mint egy megtestesült Barbie-baba?

Az még csak hagyján, hogy tavaly a megkérdezésem nélkül levágatta a gyönyörű hosszú szőke haját kisfiúsra, de képzeld el, a nyári szünetben koromfeketére festette. És csak fekete ruhában járt hónapokig, vastag bakancsban a 40 fokos kánikulában, mert mint mondta, emó-s lett.
Aztán átváltott színesebb ruhákra, a scene divatjára, de ez sem sokkal jobb. Ráadásul tetoválást csináltatott a nyakára, piercinget tetetett a köldökébe, és csak remélni merem, hogy máshova nem…

És ha a barátait látnád! Mintha egy másik bolygóról érkeztek volna. Érzem rajta, hogy dohányzik, azt meg nem merem megkérdezni, hogy próbálkozott-e már drogokkal… Azt sem tudom, hova járkálnak közösen, semmiről nem számol be.

Az ellenőrzője tele van intőkkel és jelenleg négy tantárgyból áll bukásra. De a múlt hónapban, a 16. születésnapjára iPhone-t kért ajándékba. Amit az apja meg is vett neki.
Kérdezem én, minek egy gyereknek egy ilyen drága készülék?

De mondhatok én bármit, az én szavam már semmit nem ér. Kérhetem szépen, veszekedhetek, fenyegetőzhetek, semmivel nem törődik és egy fűszálat sem tesz keresztbe otthon. A szobájában hetekig gyűlik a szennyes ruha és az ételmaradékkal beszáradt edények, aztán még neki áll feljebb, hogy nem talál tiszta holmit.

Teljesen kezelhetetlen lett, már nincs eszközöm, amivel hathatnék rá. Ha beszélgetést kezdeményezek, bezárkózik a szobájába. Ha büntetni próbálom, eltiltom valamitől, akkor az apjától kér és kap is engedélyt. Mert persze az apja a minden, aki azonnal teljesíti a kéréseit.

Nagyon el vagyok keseredve, fogalmam sincs, mi lesz ebből a lányból, ha így halad. Amikor megkérdezem tőle, csak a vállát vonogatja és bedugja a fülhallgatót. Dübörög az általa zenének nevezett valami és elrévült tekintettel bámul a semmibe, mintha nem is lenne kapcsolata a külvilággal.

Share
Pszichológus Online

Anya-lánya kapcsolat

Egyre több anya fordul hozzám azzal, hogy komoly probléma, állandósult konfliktushelyzet alakult ki a lányával való kapcsolatukban.
Jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy fiús és lányos is anyuka is lehettem, lehetek.
Pontosan ismerem, átéltem a különbséget.
Nem mondom, hogy a Fiammal nem voltak kamaszkori nehézségek, de az messze semmi nem volt ahhoz képest, amit a nála csaknem három évvel fiatalabb Húgával végigéltem.
Pszichológus létemre bizony rendre kétségbeesetten hívtam fel azokat a barátnőimet, akik már túlélték a hasonló helyzetet.

anya_lanya_kapcsolat_konfliktus_pszichologiaMert az anya-lánya kapcsolat nagyon-nagyon más, különösen akkor, amikor a lányunk a bakfiskorba kerül.
Szinte óhatatlanul elindul egyfajta harc, rivalizálás, amelyből aktuálisan senki nem tud győztesen kijönni.

Mi, szülőként azt érezzük, hogy a Gyerekünk kezelhetetlenné vált. Hogy az életét a teljes káosz uralja, a szobájában elképesztő rendetlenség uralkodik, közben már beszélgetni sem tudunk vele, csak megy a maga feje után, pontosabban leginkább az aktuálisan felbukkanó barátnők, barátok után, akiknek az értékrendje gyökeresen más, mint amit mi beleplántálni igyekeztünk.

Lányaink pedig azt élik meg, hogy rájuk telepszünk, hogy túlságosan irányítani akarjuk őket, teljesíthetetlen elvárásokat támasztunk velük szemben. Hogy a saját beteljesületlen álmaink megvalósítását várjuk tőlük.
Csavart pszichológiai helyzet ez, számtalan félreértéssel, egymás melletti elbeszélésekkel, elfojtásokkal.
Legközelebbi bejegyzéseimben megszólalnak az érintettek.

Share
Pszichológus Online

Keserü felismerés

Niki három éve él egy nyugat-európai nagyvárosban, ahol asszisztensként dolgozik. A munkájával a kezdetektől szerencséje volt, a főnöke elismeri, anyagilag is megbecsüli, a munkatársai is szeretik.

Csak a magányt viselte nehezen a kezdetektől fogva. Igazi baráti kapcsolatokat nem tudott kialakítani, emiatt az estéit és hétvégéit egyedül volt kénytelen tölteni. Többször is megpróbálkozott az internetes társkereséssel, de egyetlen fiúval sem jutott tovább a második randevúnál.

Két évvel ezelőtt, amikor hazalátogatott Magyarországra, összefutott egy korábbi iskolatársával, aki éppen munkát keresett. Niki felajánlotta, hogy csatlakozzon hozzá a fiú, ő majd segít neki munkát találni. Így is történt, persze a kezdetekben kizárólag baráti alapon. A fiúnak lett állása, megosztották Niki lakását és közösen fizették a rezsit. Értelemszerűen a háztartási beszerzéseket is megosztották, majd hamarosan olykor-olykor az ágyukat is. Nem szerelemből, pusztán azért, mert mindketten társtalanok voltak.

Niki a 35. évéhez közeledve úgy érezte, végre felcsillant a remény és a lehetőség a családalapításra. Szerelem híján készen állt arra a kompromisszumra, hogy egy megbízható férfivel élje le az életet, neki szüljön gyereket. Barátja megvette a gyűrűket és ez év végére kitűzték az esküvő időpontját.

Nikit az sem zavarta, hogy nagyon ritkán, két-háromhavonta kerül csak sor szexuális együttlétre, és az sem igazán örömökről szól, hanem kudarcba torkolló kínlódásról. Elkönyvelte magában, hogy bár ő ennél sokkal többet igényelne, a vőlegénye nem igazán egy forróvérű ember.

Már fél éve hiába közeledett a vőlegényéhez, semmilyen testi kontaktusra nem került sor, amikor egy rendrakásos délelőtt a szekrény aljában idegen női fehérneműeket talált. Szexi bugyik, melltartók, csipkés harisnyatartók, nylonharisnyák.

Hirtelen felvillant egy emlék. Pár héttel korábban a vőlegénye a számítógép előtt ült, s amikor Niki belépett, ő zavartan becsukta a böngészett oldalt. Akkor Niki azt gondolta, rosszul lát, biztosan téved, de a női fehérneműeket látva nagyon is tudatára ébredt a valóságnak. Az az ember, akivel hónapok óta együtt él, nem aszexuális, hanem valószínűleg transzvesztita, aki női fehérneműt visel titokban, hiszen ilyen férfiak képeit nézegette az interneten.

Kétségbeesésében ekkor fordult hozzám segítségért. Mit tegyen? Hogyan bizonyosodjon meg az igazságról?

Az online pszichológiai tanácsadás során elsősorban azt kellett átbeszélnünk, hogyan hatna rá, ha kiderülne, hogy a sejtése igaz. Mit és mennyit tudna tolerálni egy ilyen helyzetben?

Kiderült, hogy Niki szemében ez súlyos aberráció, és semmiképpen nem tudna együtt élni egy olyan emberrel, aki férfi létére női fehérneműeket fetisizál.

Eldöntötte, hogy egy őszinte beszélgetés keretei között kifaggatja a barátját.

A fiú megtörten és sírva ismerte el, hogy kamaszkora óta női fehérneműekbe bújik, csak ezek segítségével képes eljutni az ejakulációig. És ez az oka annak, hogy Niki iránt nem érez szexuális vágyat.

Nikit sokkszerűen érte vőlegénye vallomása és azonnal szakítani akart vele.

Pár nap alatt azonban átgondolta a helyzetet, felidézte a korábbi magányosságát, és az egyedülléttől való félelmében a „tagadás” elhárító mechanizmusát alakította ki. Meggyőzte magát, hogy ez az egész bizonyára nem igaz, és ha ő kellően kedves és gondoskodó lesz, fel fogja kelteni a vágyat a vőlegényében, legalább annyi időre, amíg teherbe esik.

Hosszú terápiás beszélgetések nyomán jutott el a belátásig. Tudatosodott benne, hogy harmonikus párkapcsolatra vágyik, nem mindenáron való családalapításra. És ami a legfontosabb, hinni kezdett abban, hogy képes lesz megtalálni a hozzá illő társat.

Felbontotta az eljegyzésüket és miután egyértelművé vált, hogy volt vőlegénye egyetlen lépést sem tesz az együttlakás felszámolására, Niki intenzív álláskeresésbe kezdett. Beszélt a főnökével, aki egy másik városban lévő irodájukban ajánlott neki munkalehetőséget.

300 km-rel messzebb költözött, kivett magának egy kis lakást és pszichoterápiás segítséggel elindult az önbizalom-erősítés útján.

Share