Saigoni lakásunk a ház nyolcadik emeletén van. A minap, amint vásárolni indultam, hívtam a liftet, mely a negyedikről érkezett. Meglepetésemre már két kb. harminc év körüli férfi volt benne – nem könnyű megtippelni az ázsiai emberek életkorát, mint ahogyan ők is hasonlóan vannak velünk. Sőt, az sem mindig biztos a vonások alapján, hogy vietnamival vagy más délkelet-ázsiaival találkozom, sokféle náció lakik a házunkban, és olykor nehezen azonosíthatóak a mi szemünkkel árnyalatnyinak látszó különbségek.
Egyikük azonnal párbeszédet kezdeményezett, mely lefordítva a következőképpen zajlott:
– Honnan jöttél?
– Magyarországról.
– Áh, Magyarországról (széles mosoly – bennem a szokott öröm, hurrá, ő is tudja, hol van kis hazánk!)
Én Amerikából jöttem. Ő pedig – mutat a másikra, aki amúgy jól érzékelhetően retardált – Mexikóból. Mióta laksz Vietnamban?
– Tavaly február óta.
– Igen? Én már három éve.
Kis szünet…
– A nővére terhes lett – mutat a társára. – Azért költöztem ide.
És máris majdnem mindent értek.
Persze nagyon nem mindent. Mégsem élek az otthon már poénná vált „Akarsz róla beszélni?” című fordulattal, nem kérdezek tovább, nem mondom, hogy pszichológus vagyok és ha gondolod, szívesen beszélgetek veled, csak csöngess be.
Egyszerűen csak lemerevedek a megfogalmazástól, miközben a lift kellő gyorsasággal érkezik a földszintre ahhoz, hogy bármi kínos csend beállhasson.
A kérdéseim csak később lódulnak meg, így már csak magamban fogalmazgatom.
Elsőként is: Amúgy te hol voltál, amikor a fiú nővére teherbe esett? (A kérdés persze költői, ha a helyet, körülményeket nem is pontosan tudjuk, azért a lényeget igen!)
És egyáltalán, lehet ilyen szárazon, lecsupaszítva közölni azt a tényt, hogy a nem tudni, mennyire örömteli aktusból három éve fogant egy gyermek, gyökeresen megváltoztatva két ember életét?
Miért volt Amerikában a „megesett” lány, miért nem ott folytattátok az életet közösen, miért kellett ide költöznöd, miközben a lehető legtöbb vietnami család azon van, hogy a lányai külföldön találjanak házastársat és egyben nagy szerencsét?
És legfőképpen: hogy érzed magad itt, visszatérve egykori hazádba?
Mégis nagyon örülnék, ha összefutnánk újra a liftben. Meghívnám egy beszélgetésre.
Mert sokat tanultam már az itteni, nagyon is eltérő mentalitásról, de még nem eleget.
