Pszichológus Online

Nevetés, humor, avagy a viccek csábító ereje

Azt régóta tudjuk, hogy a nevetés akár gyógyító hatású lehet.

Christopher Wilbur és Lorne Campbell, a University of Western Ontario kutatói most arra kerestek választ, mi a különbség nők és férfiak között a humorhoz való viszonyulásban.

Kiderült, hogy a nők, amikor társat keresnek, nagyra értékelik a partnerük humorérzékét.

És – nem túl meglepően az is -, hogy a férfiak sokkal humorosabbnak gondolják magukat a valóságosnál…

A férfiak az első randevúkon arra törekszenek, hogy megmutassák humorérzéküket, amelyet a nők el is várnak. A női nevetés a szexuális befogadókészség jele is. Egy ilyen hangulatú első randevúnak statisztikailag kimutathatóan gyakoribb a folytatása.

A kutatásban megkérdezettek vélekedése szerint ugyanis a humorérzékhez egyértelműen magasabb intelligencia társul.

A cikket olvasva nem gondolom, hogy világmegváltó eredmények, következtetések születtek. Nem is gondolom túl komolynak a vizsgálatot, hiszen mindössze 266 megkérdezett volt, a 21-35 év közötti korosztályból. Ez pedig édeskevés egy igazi tudományos megállapításhoz.

Amiért mégis írok róla, az maga az alaptéma.

Hiszem, hogy amíg nevetni tudunk, együtt valakivel, vagy akár magunkban, belátva és egy kicsit szarkasztikusan szemlélve a hibáinkat, botlásainkat, addig nincs nagy baj.

Természetesen senkit nem buzdítok arra, hogy elviccelje a problémáit.

De tudjunk nagyokat nevetni akkor, amikor annak helye van az életünkben.

Nem csak a gyógyulásért, hanem a megelőzésért is.

Forrás: Psychology Today

Share
Pszichológus Online

Párkapcsolatok gyógyítása 2.

Ahogyan minden ember saját személyes életében, úgy a párkapcsolatokban is természetszerűen vannak feszültebb időszakok, hullámvölgyek, olyan helyzetek, amelyek megoldása több erőfeszítést kíván a korábban megszokotthoz képest.

Két ember kapcsolatában ezek fordulópontot jelenthetnek, és a végkifejletet tekintve nagyon sokat számit a megoldás módja.

Ki-ki egymaga próbálkozik, gyötri magát, hogy kiutat találjon, vagy közösen próbálnak változtatni, kompromisszumot keresni? Esetleg homokba dugják mindketten a fejüket és úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Vagy egyre csak távolodnak, tétlenül és tehetetlenül sodródva, minden közös álmot feladva, a különválás felé?

A házasság nem tűzálló, meg lehet égni benne” – mondja a „Fireproof” című film egyik szereplője.

És milyen igaz.

– Van bármi, amit megtennél a házasságod megmentéséért? – kérdezi az apa a filmben, amikor tűzoltó fia bejelenti, hogy válni készülnek.

Jómagam azt szoktam kérdezni a pácienseimtől, hogy maradt-e még annyi szeretet egymás iránt, amibe lehet kapaszkodni, azaz maradt-e annyi érzelmi alap, amelyre a közös jövőt tovább lehet építeni.

Ameddig érzések vannak, addig erőfeszítésekre is képesek vagyunk.

ba_pszichologus_sikers_hazassag_038Akkor is, ha éppen elveszni látszunk a mindennapokban, ha éppen felőrlődtünk a csipri-csupri vitákban. Amikor elkommunikálunk, elmegyünk egymás mellett és azt érezzük, a másik nem ért meg bennünket. És amikor már belefáradtunk.

Annak érdekében, hogy felül tudjunk emelkedni ezeken a helyzeteken, egy kicsit el kell távolodnunk a napi rutintól.

Párterápia során mindig az adott pár körülményeihez és lehetőségeihez igazítva állítom össze a tennivalókat. Ez lehet akár egy séta a közelben, lehet gyertyafényes vacsora a kedvenc vendéglőjükben, lehet hétvégi kirándulás, de akár egy hosszabb utazás is.

A lényeg, hogy semmiképpen ne otthon, a megszokott falak között kerüljön sor egy mélyebb beszélgetésre, ahol ugyanazokba a körökbe futnának, amelyekbe korábban.

Hatásosan működik a megismerkedés vagy az első közös randevú helyszínének meglátogatása. Az „emlékszel…?” kezdetű mondatok segítenek felidézni a kezdeti örömöket, azt az érzést, ami annakidején a varázslatot jelentette. És segítenek újra meglátni azt a másikat, aki volt egykoron.

Mindig egyedi és helyzetfüggő az, hogy hogyan haladunk tovább.

A filmbeli fiú 40 napra szóló feladatsort kap az apjától, minden nap egy újabb türelempróba. Különösen, hogy mindezzel egyedül kell megküzdenie, rendre falakba ütközik, a feleségétől jó ideig csak visszautasítást kap.

Kihívásokkal teli út, amin kapcsolati terápia során járunk. És nem elég az elhatározás, az elszántság. Mert vannak megtorpanások, visszaesések, „feladom”-érzések.

Szinte mindig szükség van egy támogatóra, a külső biztatásra, ahogyan a fiú esetében az apa tette.

És természetesen a hitre.

Meggyőződésem, hogy minden komoly próbatételhez, minden jelentősebb eredmény eléréséhez elengedhetetlenül szükséges a hit.

Nyilvánvalóan nem vallási értelemben.

Hiszen teljesen lényegtelen, hogy milyen erőt hívunk segítségül annak érdekében, hogy megvalósítsuk a céljainkat. Isten, Buddha, Allah, Őrangyalok, spirituális támogatók, ahogyan saját filozófiánk diktálja.

A lényeg úgyis a saját erőnk. Hogy hinni tudjunk önmagunkban, abban, hogy képesek vagyunk megtenni és végigvinni, amit elterveztünk.

Megéri. Mert ahogyan a személyes sikerek az ember önbizalmat erősítik, éppen úgy jelent összekovácsoló erőt egy pár számára, ha közösen tudták leküzdeni az eléjük gördülő akadályokat.

 

 

Share
Pszichológus Online

Párkapcsolatok gyógyítása

A minap megnéztem egy amerikai filmet, melynek eredeti címe: Fireproof. Magyar nyelven két címet is kapott: Tűzbiztos házasság, Szerelempróba.

 

A film több változatban is ingyen letölthető a net-ről, akár eredetiben, akár magyar felirattal, akár – az HBO-nak köszönhetően – szinkronizáltan.

Tanulságos film, igazi forgatókönyvet ad arra vonatkozóan, hogyan lehet megmenteni egy félresiklott kapcsolatot.

Ajánlom mindenkinek, aki párkapcsolatban él. És nem csak azoknak, akik esetleg éppen válságban vannak. Sőt, annál inkább, ne kelljen eljutniuk odáig…

S jóllehet, a filmnek erős vallási vonulata (is) van, biztos vagyok abban, hogy hittől és felekezettől függetlenül bárki számára hordoz üzenetet.

Jómagam úgy vagyok, hogy minden szempontból igyekszem elkerülni a fanatizmust, a hittérítést pedig végképp. Inkább mindig kiválasztom a tanulhatót, az üzenetet, amit egy-egy helyzet, tapasztalás adhat. És ez a film, amellett, hogy nézhető, fordulatos, bőven elegendő segédkezet is nyújt.

A film egy házaspárról szól, akik két év után válás-közeli helyzetbe kerültek.

ba_pszichologus_hazassagi_krizis_valsag_022A férj, aki amúgy tűzoltóként dolgozik, nap, mint nap emberi életek megmentéséért küzd. Csak éppen arra nincs eszköztára, hogyan lehetne megmenteni a házasságukat…

Amikor bejelenti a szüleinek, hogy elválnak, az apja negyven napot kér tőle.

Negyven napnyi feladatsort kap arról, mi mindent tehet annak érdekében, hogy visszataláljanak egymáshoz a feleségével.

Kétségtelen, hogy nem könnyűek a feladatok.

Egy megromlott kapcsolatból hajlamosabbak vagyunk inkább gyorsan kimenekülni, mint újabb erőfeszítéseket tenni, újabb energiákat belefektetni. Főleg akkor, amikor újabb falakba ütközünk és csak visszautasítást kapunk.

Pedig ha bárki belegondol, negyven nap erőfeszítés igazán semmiség egy egész hátralévő élethez képest. Évekhez, évtizedekhez, amit együtt tölthetünk, miután túljutottunk az átmeneti nehézségeken. És aminek kapcsán még inkább összekovácsolódhatunk azzal, akit egykor örökre magunkénak választottunk.

Legközelebbi bejegyzésemben részletesebben is elemzem a filmbeli helyzetet…

 

Share
Pszichológus Online

Apává válni…

Saigoni lakásunk a ház nyolcadik emeletén van. A minap, amint vásárolni indultam, hívtam a liftet, mely a negyedikről érkezett. Meglepetésemre már két kb. harminc év körüli férfi volt benne – nem könnyű megtippelni az ázsiai emberek életkorát, mint ahogyan ők is hasonlóan vannak velünk. Sőt, az sem mindig biztos a vonások alapján, hogy vietnamival vagy más délkelet-ázsiaival találkozom, sokféle náció lakik a házunkban, és olykor nehezen azonosíthatóak a mi szemünkkel árnyalatnyinak látszó különbségek.

Egyikük azonnal párbeszédet kezdeményezett, mely lefordítva a következőképpen zajlott:

– Honnan jöttél?

– Magyarországról.

– Áh, Magyarországról (széles mosoly – bennem a szokott öröm, hurrá, ő is tudja, hol van kis hazánk!)
Én Amerikából jöttem. Ő pedig – mutat a másikra, aki amúgy jól érzékelhetően retardált – Mexikóból. Mióta laksz Vietnamban?

– Tavaly február óta.

– Igen? Én már három éve.

Kis szünet…

– A nővére terhes lett – mutat a társára. – Azért költöztem ide.

És máris majdnem mindent értek.

Persze nagyon nem mindent. Mégsem élek az otthon már poénná vált „Akarsz róla beszélni?” című fordulattal, nem kérdezek tovább, nem mondom, hogy pszichológus vagyok és ha gondolod, szívesen beszélgetek veled, csak csöngess be.

Egyszerűen csak lemerevedek a megfogalmazástól, miközben a lift kellő gyorsasággal érkezik a földszintre ahhoz, hogy bármi kínos csend beállhasson.

A kérdéseim csak később lódulnak meg, így már csak magamban fogalmazgatom.

Elsőként is: Amúgy te hol voltál, amikor a fiú nővére teherbe esett?  (A kérdés persze költői, ha a helyet, körülményeket nem is pontosan tudjuk, azért a lényeget igen!)

És egyáltalán, lehet ilyen szárazon, lecsupaszítva közölni azt a tényt, hogy a nem tudni, mennyire örömteli aktusból három éve fogant egy gyermek, gyökeresen megváltoztatva két ember életét?

Miért volt Amerikában a „megesett” lány, miért nem ott folytattátok az életet közösen, miért kellett ide költöznöd, miközben a lehető legtöbb vietnami család azon van, hogy a lányai külföldön találjanak házastársat és egyben nagy szerencsét?

És legfőképpen: hogy érzed magad itt, visszatérve egykori hazádba?

Mégis nagyon örülnék, ha összefutnánk újra a liftben. Meghívnám egy beszélgetésre.

Mert sokat tanultam már az itteni, nagyon is eltérő mentalitásról, de még nem eleget.

Share
Pszichológus Online

Boldogság

Egyik páciensem a boldogságról kérdezett a minap, egészen pontosan arról, hogyan lehet kivédeni a mindennapokba való beleszürkülést.

Azon túlmenően, hogy megvitattuk, milyen módszerekkel, programokkal, egymás felé fordulással lehet színesebbé tenni a hétköznapokat, azóta is foglalkoztat a kérdés.

BOLDOGSÁG. Mennyire gyönyörű maga a szó. Milyen tényszerű, hogy valamennyien ezt az állapotot óhajtjuk, kergetjük, űzzük. Mégis mennyire nyilvánvaló, hogy kinek-kinek egészen mást jelent.

Kíváncsiságból megnéztem a wikipédián, mit is írnak róla.

Idézem: „A boldogság pozitív  érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet.

Ugyanott találtam egy meghatározást Delia Steinberg Guzmán-tól: „A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.”

Akkor mi is valójában a boldogság? Létezik-e a maga teljességében, jelen lehet-e folyamatosan az életünkben vagy csak rövid idejű életérzésről van szó, amikor jó lenne az idő sodrását megállítani, hogy az a pillanat, az az óra örökké tartson?

Saigonban monszun idején elképesztő mennyiségű eső zuhog le pár óra alatt, a széles csatornanyílások nem győzik elnyelni. Egyik-másik utcában térdig ér a víz, járművekkel megközelíthetetlenné válik. Elnézem ilyenkor a helyi gyerekeket, akik perceken belül megjelennek felfújt gumimatracukkal és vidáman hemperegnek, lubickolnak többnyire anyaszült meztelenül a tisztának legjobb indulattal sem nevezhető vízben. Boldogok. Éppen úgy, mint a szüleik, akik mosolyogva nézik önfeledt szórakozásukat.

Boldoggá tehet egy éhező embert egy falat kenyér, egy megfáradt vándort egy árnyékos út menti pad, egy magányost egy őszinte, odafigyelő szó, egy hajléktalant a duruzsoló kályha melege, két szerelmest az együtt töltött idő, a szülőt gyermeke mosolya és ölelése. Azt hiszem, a végtelenségig lehetne folytatni a felsorolást.

Az is tény, hogy ez az érzés nagyon széles skálán mozog, változó intenzitású lehet.

Az pedig egyáltalán nem kérdés, hogy elsősorban saját magunk tehetünk annak érdekében, hogy valóban áthassa emberi teljességünket. Még a szürke hétköznapokban is.

Share