Niki három éve él egy nyugat-európai nagyvárosban, ahol asszisztensként dolgozik. A munkájával a kezdetektől szerencséje volt, a főnöke elismeri, anyagilag is megbecsüli, a munkatársai is szeretik.
Csak a magányt viselte nehezen a kezdetektől fogva. Igazi baráti kapcsolatokat nem tudott kialakítani, emiatt az estéit és hétvégéit egyedül volt kénytelen tölteni. Többször is megpróbálkozott az internetes társkereséssel, de egyetlen fiúval sem jutott tovább a második randevúnál.
Két évvel ezelőtt, amikor hazalátogatott Magyarországra, összefutott egy korábbi iskolatársával, aki éppen munkát keresett. Niki felajánlotta, hogy csatlakozzon hozzá a fiú, ő majd segít neki munkát találni. Így is történt, persze a kezdetekben kizárólag baráti alapon. A fiúnak lett állása, megosztották Niki lakását és közösen fizették a rezsit. Értelemszerűen a háztartási beszerzéseket is megosztották, majd hamarosan olykor-olykor az ágyukat is. Nem szerelemből, pusztán azért, mert mindketten társtalanok voltak.
Niki a 35. évéhez közeledve úgy érezte, végre felcsillant a remény és a lehetőség a családalapításra. Szerelem híján készen állt arra a kompromisszumra, hogy egy megbízható férfivel élje le az életet, neki szüljön gyereket. Barátja megvette a gyűrűket és ez év végére kitűzték az esküvő időpontját.
Nikit az sem zavarta, hogy nagyon ritkán, két-háromhavonta kerül csak sor szexuális együttlétre, és az sem igazán örömökről szól, hanem kudarcba torkolló kínlódásról. Elkönyvelte magában, hogy bár ő ennél sokkal többet igényelne, a vőlegénye nem igazán egy forróvérű ember.
Már fél éve hiába közeledett a vőlegényéhez, semmilyen testi kontaktusra nem került sor, amikor egy rendrakásos délelőtt a szekrény aljában idegen női fehérneműeket talált. Szexi bugyik, melltartók, csipkés harisnyatartók, nylonharisnyák.
Hirtelen felvillant egy emlék. Pár héttel korábban a vőlegénye a számítógép előtt ült, s amikor Niki belépett, ő zavartan becsukta a böngészett oldalt. Akkor Niki azt gondolta, rosszul lát, biztosan téved, de a női fehérneműeket látva nagyon is tudatára ébredt a valóságnak. Az az ember, akivel hónapok óta együtt él, nem aszexuális, hanem valószínűleg transzvesztita, aki női fehérneműt visel titokban, hiszen ilyen férfiak képeit nézegette az interneten.
Kétségbeesésében ekkor fordult hozzám segítségért. Mit tegyen? Hogyan bizonyosodjon meg az igazságról?
Az online pszichológiai tanácsadás során elsősorban azt kellett átbeszélnünk, hogyan hatna rá, ha kiderülne, hogy a sejtése igaz. Mit és mennyit tudna tolerálni egy ilyen helyzetben?
Kiderült, hogy Niki szemében ez súlyos aberráció, és semmiképpen nem tudna együtt élni egy olyan emberrel, aki férfi létére női fehérneműeket fetisizál.
Eldöntötte, hogy egy őszinte beszélgetés keretei között kifaggatja a barátját.
A fiú megtörten és sírva ismerte el, hogy kamaszkora óta női fehérneműekbe bújik, csak ezek segítségével képes eljutni az ejakulációig. És ez az oka annak, hogy Niki iránt nem érez szexuális vágyat.
Nikit sokkszerűen érte vőlegénye vallomása és azonnal szakítani akart vele.
Pár nap alatt azonban átgondolta a helyzetet, felidézte a korábbi magányosságát, és az egyedülléttől való félelmében a „tagadás” elhárító mechanizmusát alakította ki. Meggyőzte magát, hogy ez az egész bizonyára nem igaz, és ha ő kellően kedves és gondoskodó lesz, fel fogja kelteni a vágyat a vőlegényében, legalább annyi időre, amíg teherbe esik.
Hosszú terápiás beszélgetések nyomán jutott el a belátásig. Tudatosodott benne, hogy harmonikus párkapcsolatra vágyik, nem mindenáron való családalapításra. És ami a legfontosabb, hinni kezdett abban, hogy képes lesz megtalálni a hozzá illő társat.
Felbontotta az eljegyzésüket és miután egyértelművé vált, hogy volt vőlegénye egyetlen lépést sem tesz az együttlakás felszámolására, Niki intenzív álláskeresésbe kezdett. Beszélt a főnökével, aki egy másik városban lévő irodájukban ajánlott neki munkalehetőséget.
300 km-rel messzebb költözött, kivett magának egy kis lakást és pszichoterápiás segítséggel elindult az önbizalom-erősítés útján.
