Pszichológus Online

Egy Pszichológus Naplójából

Klinikai szakpszichológusként rengeteg személyes, gyakorló online pszichológusként egyre bővülő internetes tapasztalattal a hátam mögött úgy érzem, elérkezett az ideje, hogy pszichológiai blogot indítsak. Itt szeretném megosztani minden érdeklődővel a mindennapi élményeimet, gondolataimat, meglátásaimat.

Személyes bemutatkozásom, szakmai hátterem, a segítségnyújtás területei és módjai részletesen olvashatóak az onlinepszichologus.com honlapomon.

Terveim szerint ezen a blogon a mindennapokról, sokakat érintő kérdésekről, új pszichológiai érdekességekről, hírekről és eredményekről is szeretnék beszámolni.

Ismertetek megtörtént eseteket, lezárt terápiákat, azzal a céllal, hogy bizonyos élethelyzetek, viselkedési modellek, emberi „játszmák”, és az ezekből levont következtetések mások számára is tanulságul szolgálhassanak. Természetesen mindvégig szem előtt tartom a pszichológus-etika alapszabályait, minden konkrét adatot, körülményt olyan mértékben megváltoztatok, hogy soha senki ne ismerhessen sem saját magára, sem senki másra.

2010 februárja óta az életem fordulatossá vált.
Két évig az életem  java részét Vietnam legnagyobb városában, Saigonban töltöttem, töltöttük, ott volt berendezett otthonunk, ott zajlott a mindennapi életünk. Negyedévente látogatottam haza, Magyarországra, alkalmanként egy-másfél hónapra, így az itthoni élettől semmilyen szempontból nem szakadtam el.

2011 végén visszatértem szülővárosomba, Budapestre, ahol mindig is éltem korábban. Hatalmas lendülettel vetettem bele magam az itthoni megszokott pezsgő életbe, a szakmai továbbképzésekbe, és persze abba a kulturális életbe is, ami Saigonban hiányzott.

2014 márciusában újabb jelentős fordulat következett, elköltöztünk a Balaton-felvidékre, ahol csodálatos környezetben élünk kicsit kétlaki életet. Az itteni csendesebb tempó alkalmat ad arra, hogy dolgozzunk, alkossunk, írjunk, fotózzunk, kiránduljunk nagyokat.

Változatlanul folytatom a pszichológiai tanácsadást, mind személyesen, mind online módon, skype-on keresztül.
És közben persze kéthetente, havonta mégis néhány napot Budapesten töltünk, nem csak a kultúra, hanem az ottmaradt Gyermekek, Unokák kedvéért is.

Remélve, hogy blogom a széles nagyközönséghez eljut, a stílust tekintve közérthetőségre és olvashatóságra törekszem, igyekszem a szakmai kifejezések használatát elkerülni.

Share