Pszichológus Online

Nem sikerülhet mindenkinek

Gergő középvezetőként dolgozott egy magyar vállalatnál, ahol egyre kevesebb kihívást érzett a munkájában. Tudta, hogy cégen belül a közeljövőben nem lesz lehetősége előrébb lépni, más állásinterjúkon viszont nyelvtudás híján nem tudott sikereket elérni.

Amikor a barátnőjével is zátonyra futott a kapcsolatuk, elérkezettnek látta az időt arra, hogy külföldön próbáljon szerencsét, melynek során nyelvismeretben is fejlődhet.

A család és a barátok egy része ugyan óva intette, hogy feladja biztos megélhetését, néhány külföldön élő ismerőstől komoly biztatást kapott a kinti lehetőségekre vonatkozóan. Megfelelő előkészületek után indult el, elvileg állásígérettel és viszonylag olcsó bérű kiadó szobával várták.

Amikor megérkezett, kiderült, hogy a beígért állás betöltéséhez mégis szükség lenne nyelvtudásra, emiatt nem tudta elkezdeni a munkát. Beköltözött kis szobájába, és a kint élő magyarok történeteit és tanácsait is meghallgatva önbizalommal telve kezdett megélhetés után nézni. Hiszen ha annyi másnak sikerült, neki miért ne sikerülhetne…

Számos állásközvetítő céget felkeresett, de az önéletrajzát látva sehol nem biztatták azzal kapcsolatban, hogy a tapasztalatainak megfelelő munkát tudnának ajánlani neki. Elmehetett volna konyhai kisegítőnek vagy takarítónak, amellyel ugyan a megélhetését fedezhette volna, de ezekhez semmi kedvet nem érzett.

Bejelentkezett a külföldiek számára indított ingyenes nyelvtanfolyamra, de a negyedik alkalom után világosan látta, hogy az ott megszerezhető tudás az ingyenesség mértékével egyenes arányban a nullával egyenlő.

A sikertelenség és a frusztráció okozta feszültségeket alkohollal kezdte oldani. Pár hónap múltával egy másnapos reggelen rádöbbent arra, hogy vészesen a végéhez közeledik megtakarított pénzének.

Úgy érezte, kelepcébe került, amiből nincsen kiút. Nem akar „alja munkát” végezni idegenben, ugyanakkor nem érez erőt magában a hazatérésre. Nem tudja, hogyan kullogjon vissza, hogyan nézzen mindazok szemébe, akik előre figyelmeztették a kudarc lehetőségére.

Azt tudta, hogy megoldást kell találnia, hogy nem veszhet el az alkoholmámorban, csak éppen elegendő erőt nem érzett magában.

Az online pszichológiai tanácsadás a siker-kudarc kérdéskörre fókuszáltunk. Sikerült a megélt tapasztalatot más megvilágításba helyezni.

Gergő messze nem vesztesként, hanem a helyzetből tanulva, gazdagabb önismerettel tért haza.

Azóta talált magának új állást, és egy hatékony módszerrel oktató nyelviskolába is beiratkozott.

Share

Pszichológus szerző:

Mottó: Imádom a pszichológiát. Ezért is választottam hivatásként.

Bemutatkozás: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pszichológia szakán 1986-ban végeztem, majd 1988-ban klinikai szakpszichológusi képesítést szereztem.

A veszprém megyei Káptalantótiban található magánrendelőmben pszichoterápiás segítséget, tanácsadást nyújtok azok számára, akik önértékelési vagy életvezetési nehézségekkel, önbizalomhiánnyal küzdenek, akik úgy érzik, hogy aktuálisan elakadtak az életükben vagy éppen döntésképtelennek érzik magukat egy sorsdöntő helyzetben.

Támogató terápiában segítek a gyász, veszteség, krízishelyzet érzelmi feldolgozásában.

Egyéni terápia és tanácsadás keretében segítem a depressziós levertséggel, szorongással és pánikjellegű tünetekkel hozzám fordulókat.

1990 óta foglalkozom meddőségi panaszokkal küzdő és lombikbébi-programban részt vevő házaspárokkal, segítve a gyermekre várakozás nehéz időszakának lelki megélését. Tapasztalataimról „Várva Várt Babák – Lombikbébi történetek” címmel könyvet írtam.

Házaspároknak párkapcsolati terápia keretében, hosszú évek gyakorlata alapján kidolgozott módszerrel adok útmutatást arra vonatkozóan, hogyan lehet közösen túljutni egy-egy hullámvölgyön, konfliktussal terhelt, elbizonytalanodott időszakon.

Azok számára, akik nem tudnak személyesen felkeresni, online tanácsadást nyújtok skype-on.

Időpont-egyeztetés e-mail-en vagy a 06-30-99 15 651-es telefonszámon lehetséges.

Szakmai tapasztalataimról, módszereimről további részleteket a honlapomon talál. Ha úgy érzi, segíthetek, örömmel várom jelentkezését!

Amire büszke vagyok:

Talán ezt a kérdést a legnehezebb megválaszolni, hiszen szerénytelenségnek tűnhet…Büszke vagyok a Gyermekeimre és a szakmai munkámra egyaránt. Ha újra kellene kezdenem, mindent éppen így csinálnék….