Egyik páciensem a boldogságról kérdezett a minap, egészen pontosan arról, hogyan lehet kivédeni a mindennapokba való beleszürkülést.

Azon túlmenően, hogy megvitattuk, milyen módszerekkel, programokkal, egymás felé fordulással lehet színesebbé tenni a hétköznapokat, azóta is foglalkoztat a kérdés.

BOLDOGSÁG. Mennyire gyönyörű maga a szó. Milyen tényszerű, hogy valamennyien ezt az állapotot óhajtjuk, kergetjük, űzzük. Mégis mennyire nyilvánvaló, hogy kinek-kinek egészen mást jelent.

Kíváncsiságból megnéztem a wikipédián, mit is írnak róla.

Idézem: „A boldogság pozitív  érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet.^”

Ugyanott találtam egy meghatározást Delia Steinberg Guzmán-tól: „A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.”

Akkor mi is valójában a boldogság? Létezik-e a maga teljességében, jelen lehet-e folyamatosan az életünkben vagy csak rövid idejű életérzésről van szó, amikor jó lenne az idő sodrását megállítani, hogy az a pillanat, az az óra örökké tartson?

Saigonban monszun idején elképesztő mennyiségű eső zuhog le pár óra alatt, a széles csatornanyílások nem győzik elnyelni. Egyik-másik utcában térdig ér a víz, járművekkel megközelíthetetlenné válik. Elnézem ilyenkor a helyi gyerekeket, akik perceken belül megjelennek felfújt gumimatracukkal és vidáman hemperegnek, lubickolnak többnyire anyaszült meztelenül a tisztának legjobb indulattal sem nevezhető vízben. Boldogok. Éppen úgy, mint a szüleik, akik mosolyogva nézik önfeledt szórakozásukat.

Boldoggá tehet egy éhező embert egy falat kenyér, egy megfáradt vándort egy árnyékos út menti pad, egy magányost egy őszinte, odafigyelő szó, egy hajléktalant a duruzsoló kályha melege, két szerelmest az együtt töltött idő, a szülőt gyermeke mosolya és ölelése. Azt hiszem, a végtelenségig lehetne folytatni a felsorolást.

Az is tény, hogy ez az érzés nagyon széles skálán mozog, változó intenzitású lehet.

Az pedig egyáltalán nem kérdés, hogy elsősorban saját magunk tehetünk annak érdekében, hogy valóban áthassa emberi teljességünket. Még a szürke hétköznapokban is.