Pszichológus Online

Pszichoterápia, pszichológiai kezelés

Amikor új társaságba kerülök, gyakran megkérdezik, hogyan is dolgozom pszichológusként, milyen valójában a munkám. Sokan úgy képzelik, hogy egy széken ülve nézem és hallgatom az előttem csukott szemmel kanapén fekvő páciensemet. És persze, hogy jó nagyokat hallgatok…

Freud-Sofa-pszichoterapiaSigmund Freud nyomán ez az általános kép alakult ki a pszichoterápiás munkáról, mely sokszor megfoghatatlannak tűnik egy laikus számára.

Ezért is gondoltam, hogy megpróbálom tömören összefoglalni a terápiás munka folyamatát.

Valójában a mindennapi munkánkban ritkán jut szerepe a kanapénak. Pontosabban csupán a számos pszichológiai módszer némelyikében, döntően a Freud által kidolgozott pszichoanalízisben.

Mára már rengeteg metódus létezik, tánc-, mozgás-, zene-, rajzterápia, hogy csak néhányat említsek azok közül, amelyek nagyon is megkívánják a test mozgatását, az interaktivitást.

A pszichoterápiás kezelések nagy többsége klasszikusan szemtől szemben ülve történik.

Beszélgetünk. Főként arról, ami a pácienst foglalkoztatja, amit fontosnak tart, ami meghatározza érzelem-és gondolatvilágát.

A pszichológus, kérdéseivel igyekszik feltárni a személyiség mozgatórugóit, a múlt és a jelen eseményei közötti összefüggéseket, a lelki folyamatok tudatos és tudattalan – sokszor elfojtott – jelenségeit, az esetleges párhuzamokat.

Figyelünk, visszacsatolunk, értelmezünk. Nem csak szavakból, hanem számtalan metakommunikációs jelzésből.

Így leírva, nagyon egyszerűnek látszhat. Talán sokan arra gondolnak most: „Ezt én is meg tudnám csinálni”.

Természetesen maga a folyamat sokkal-sokkal bonyolultabb, szándékosan rövidítettem, annak érdekében, hogy a pszichológusoktól való félelmeket enyhítsem, és a tévhiteket eloszlassam.

Mi nem szúrunk, nem vágunk, és semmilyen értelemben nem okozunk fájdalmat senkinek.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a lélek mély bugyrainak feltárása, az önmagunkkal való szembesülés olykor nagyon is mély fájdalommal jár.

A terápiás folyamat végén azonban találkozhatunk valódi, a hibáival együtt is szerethető önmagunkkal.
Meglelve a belső békét, harmóniában élhetünk környezetünkkel, a nagyvilággal.

LinkedInStumbleUponTwitterFacebookBlogger PostGoogle BookmarksGoogle+Megosztás
Pszichológus Online

Kicsit személyesen a változásokról…

A minap egy régi páciensem – nevezzük Máriának – megkeresett újra. Gyermekkori sérelemből adódó terápiáját bő másfél éve lezártuk, akkor elsőgyermekes anyukaként megtalálta az igazi belső lelki egyensúlyt. Párkapcsolata – amelyre minden korábbi feldolgozatlan sérelmét, azzal kapcsolatos szorongását kivetítette – harmonikussá vált, minden szempontból rátalált önmagára.

Második gyermeket terveztek, annak rendje-módja szerint meg is érkezett az új kis jövevény.

Mária – aki alapvetően is maximalista, minden tekintetben a tökéletességre törekszik -, nagyon igyekszik megfelelni a kétgyermekes anyuka szerepének. Nagyon is odafigyel, hogy elsőszülött kisfia semmiképpen ne élje meg sérelemként a kistestvér érkezését, hogy megkapja mindazt, amit korábban, egykeként. Hogy ne érezzen testvérféltékenységet.

Közben hatalmas bűntudat kezd kialakulni benne a második gyermeke iránt. Akinek már nem tudja ugyanazt a kizárólagos ráhangolódást nyújtani, mint az első gyereknek. Hogy most, a szoptatás napközben nem azokat a meghitt pillanatokat, együttléteket, egymásra hangolódást jelenti, amit először. Mert közben foglalkozik, akár legózik is a nagyobb gyerekkel.

Úgy érzi, nagyon sok szerepnek kell hirtelen megfelelnie, szétszakad, lefáradt, elfogytak az energiái.

Ritkán beszélek saját élményeimről, hiszen a terápia nem is szólhat erről.

Ezesetben kivételt tettem, és hogy hitelesen oldjam az aggodalmait, elmeséltem a saját emlékeimet.

A kisfiam éppen 2 éves és 9 hónapos volt, amikor megszületett a kishúga.

Régen vágytam már az anyaságra, így Balázs születése igazi eufórikus élményt jelentett. Hihetetlenül egymásra hangolódtunk, különösen, hogy fizikailag, külsőleg és lélekben is elképesztően hozzám hasonlított. Szabályosan összenőttünk…

Aztán eljött az idő, amikor megbeszéltük az apukájával, hogy számunkra eljött az ideje a kistestvérnek.

Számunkra, de nem tudtuk, nem tudhattuk, mennyire Balázs számára. Sokat meséltünk neki a születendő tesóról.

Várta nagyon, jóllehet akkoriban még nem volt ilyen fejlett és elterjedt az ultrahang, így azt, hogy milyen nemű a gyerek, csak a születésekor tudtuk meg.

Mellesleg ez éppen így volt jó, ma is így szeretném, éppen úgy, mint ahogy a karácsonyi ajándékaimat sem szeretném tudni előre.

Úgyis éreztem, hogy lány lesz….

Kétesélyes volt, vagy Zsófi születik, vagy Bence. Ahogyan Balázs akkoriban nevezte: Medence…

Zsófival kezdettől és máig is kivételesen jó testvérekké váltak, legnagyobb örömömre.

Bejegyzésem és ezzel az üzenetem éppen az, hogy igenis legalább akkora – ha nem nagyobb változás, mérföldkő – gyermektelen házaspárból átváltani gyermekessé, mint egygyermekesből szülőkből kétgyermekessé.

Annakidején igyekeztem én is mindennek megfelelni, teljesíteni minden szerepet. Anyaként, feleségként, háziasszonyként.

És arra emlékszem, nagyon is élénken, hogy amikor Zsófi négyhónapos lett, szabályosan végkimerültségben éreztem magamat, minden energiám lefogyott. Mintha nem is két gyerekem lenne, hanem legalább négy.

Ez az érzés, állapot eltartott egy ideig…

Időbe tellett, amire minden helyre/visszaállt.

Balázséknál hamarosan megszületik a második gyermek, Máté.

Nekik is írom ezt a bejegyzést, és természetesen mindenkinek, akik a második babát várják, vagy már éppen megszületett.

Mert ez egy igazi újabb mérföldkő az életükben. Hatalmas változás, feszültségekkel és akár kialvatlanságokkal is teli. Miközben oda kell figyelni az első gyerekre is.

Nem könnyű…

Kitartás, türelem és maximális összefogás szükséges mindkét fél részéről!

Pszichológus Online

Fordulópontok az életünkben és a házasságunkban

Vitatkoznak a szakemberek azon, hogy tényleg beszélhetünk-e ciklusokról, jellemző szakaszokról a házasságban. A vitázók egyik tábora szerint nem. A másik tábor pedig abban nem egységes, hogy pontosan melyek is ezek a szakaszok. Különböző elnevezésekkel találkozhatunk, máshol és máshol húzva meg az egyes ciklusok határait.

Bárhogyan is nevezzük, annyi bizonyos, hogy számos olyan fordulópont van az életünkben, mely jelentős változásokat idéz elő. Tagadhatatlan, hogy ezek komoly hatást gyakorolnak mind a személyiségre, mind a házaspárok, együtt élő párok kapcsolatának minőségére.

Amikor két ember vonzódni kezd egymáshoz, többnyire még messze nem ismerik egymást. Látnak valakit, a kezdeti rózsaszínű szemüveg által csupa pozitív tulajdonsággal felruházva. Amilyennek látni akarják.

Ez a felhőtlen szerelem, a boldog egymásra-találás időszaka.

Aztán telik az idő, kezdjük reálisan, a maga valójában látni, ténylegesen megismerni a másikat. Már nem csak őt, hanem családját, barátait, ismerőseit, a számára fontos embereket is. Akik az élete részei, számára fontosak. Nekünk azonban lehetnek kevésbé szimpatikusak. Vagy éppen ők nem akarnak bennünket elfogadni.

A mélységeiben való megismerés időszaka általában az együttélés, együttlakás idején történik. Amikor kendőzetlenül kerülnek napvilágra jó és rossz szokásaink.

Korábban ez csak a házasságkövetést követően volt lehetséges. Mivel napjainkban a legtöbb pár már a „boldogító igen”-t megelőzően összeköltözik, van módjuk megismerni egymást, mielőtt végleg elköteleződnének. Ezt én személy szerint nagyon is jó dolognak tartom. Egyfajta próbának arra vonatkozóan, hogy összeillenek-e, hogy ne hozzanak elhamarkodottan egy életre szóló döntést. Mert hiszem, hogy annak az „igen”-nek holtomiglan-holtodiglan kellene tartania…

Persze az összeköltözéssel és a házasságkötéssel is egy új szakasz, az igazi összecsiszolódás időszaka kezdődik.

Aztán egy még újabb, talán még nagyobb változás, amikor a két ember végre összeszokottá váló kapcsolata, közös rutinjaiba beköltözik egy új jövevény.

Minden korábbi szokásrend felborul, egy időre minden a baba körül forog, meghatározza, „beszabályozza” a napirendet. Ez csak a gyakorlati része a változásnak. Lélektanilag sokkal fontosabb, hogy egy új, korábban ismeretlen szereppel szembesülünk. Szülők leszünk, felelősek egy kiszolgáltatott kis élet felett, amit természetesen mindenki másképp él meg, egyénileg is, és anyaként, apaként is.

Ahogy a gyerek/gyerekek nőnek, más és más problémákkal kell nap, mint nap szembesülnünk.

Előbb azzal, hogy ki viszi-hozza a gyereket a bölcsödébe, óvodába. Később azzal, hogy ellenőrizzük a mindennapi leckéjét, kikérdezzük. Aztán egyszer csak kamasz lesz, az életében már nem mi leszünk a főszereplők, hanem a barátai. Akik lehet, hogy rossz irányba viszik. Előjöhetnek az alkohol- és drogfogyasztás problémái. Majd az ő társválasztása, amikor kirepül otthonról, üressé válik a fészek.

Mindeközben mi magunk is változunk. Nem csak lelkileg, testileg is. A tapasztalatok mellett gyarapszunk néhány kilóval, átalakul a testkép,

Miért gondoljuk, hogy az egyes élethelyzet-változások a legnagyobb természetességgel történnek? Hogy nem hat két ember kapcsolatára ennyi fordulópont? Miért várjuk magunktól, a másiktól, bárkitől, hogy mindig minden helyzetet képes legyen higgadtan uralni?

Olykor igenis kiakadhatunk, elakadhatunk, elbizonytalanodhatunk. Önmagunkban, kapcsolatainkban, a házasságunkban is. A lényeg, hogy visszataláljunk. Mert a fordulópontok gazdagítják a személyiséget és megerősítenek.

Pszichológus Online

Boldog családok

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Gondolom, sokak számára ismert az „Anna Karenina” indító mondata.

Bármennyire szeretem ezt a könyvet és íróját, nem igazán tudok egyetérteni vele.

Nézzünk csak meg két szélsőséges példát. Egy egyszerű nádkunyhóban élő családot, távol minden infrastruktúrától, civilizációtól. És egy luxusvillában élőt, akiknek a terasza saját úszómedencéhez vezet, szó szerint minden a lábaik előtt hever.

Az egyikük mindennapjai kemény küzdelemmel telnek. Küzdelem az időjárás viszontagságaival, a legalapvetőbb szükségletek kielégítése is megfeszítő munkát igényel. Még az is, hogy pár pohárnyi ivóvizük legyen.

A másik család kinyitja a csapot és éppen olyan hőmérsékletű víz jön, amilyet szeretnének. Gombnyomásra működik és azonnal elérhető minden az életükben.

Hasonlók ők egymáshoz? Lehetnek ők egyforma módon boldogok????

Nyilvánvalóan nem.

De hogy boldogok lehetnek, az nem kérdés. Mert a boldogság valóban nem az anyagi javakkal áll egyenes arányban. Nagy kérdés, hogy akkor mivel, azaz mitől függ a boldogság érzése?

Felidézem Vietnamban töltött életünk képeit. A Saigonban élő sokgyermekes családok életét. Ahol a gyerekek (is) a forgalmas utcán élik mindennapjaikat. Ott játszanak, labdáznak, szaladgálnak a járdán, éppen harminc centiméterre a folyamatosan száguldó motoroktól.

Monszun idején, amikor fél óra alatt elönti az esővíz az utcákat, hömpölyög félméteres magasságban, pillanatok alatt előkerülnek a gumimatracok és a gyerekek vidáman lubickolnak az európai szemmel nézve borzalmas fertőzéseket hordozó szennyvízben.

Ezt látva, számtalanszor megfogalmaztam: „Saigon nem az aggódó anyák városa”.

Valóban nem. Mégis mindig mindenki mosolyog.

És Saigontól távol, a kis vietnami településeken ugyanezt láttam. Miközben végignéztem, hogyan küzdenek a megélhetésért, adott esetben a napi egy tál rizsért.

Nem ismerem a vietnami válási statisztikát, mint ahogyan más, sokkal inkább elmaradott országokét sem.

Abban azonban biztos vagyok, hogy elmarad a nyugati országokétól.

Jó lenne találni egy általános receptet arra, hogy hogyan élhetünk boldog családi életet.

Egyáltalán, boldog életet.

Pszichológus Online

A házasságterápia eredményessége

Egyre több házaspár fordul hozzám segítségért kapcsolati válság miatt.

Elgondolkodtató, hogy javarészt 15, 20 vagy még hosszabb ideje együtt élő párokról van szó, kialakult egzisztenciával, megállapodottan, 1-2-3 gyerekkel.

Már jócskán túljutottak az összecsiszolódás időszakán, közösen megéltek örömöket, gyermekük, gyermekeik születésének csodáját, a lakásszerzés, esetleges építkezés idegőrlő nehézségeit, hullámvölgyeket. Mindezeken sikeresen túljutottak, akkoriban kezelték és megoldották a problémákat.

Most azonban hirtelen kiderül, hogy a régen bevált módszerek nem működnek, a kommunikáció rendre félresiklik, feltörnek korábbi sérelmek, elfojtott fájdalmak. Megfogalmazódik a meg nem valósult álmok nyomán kialakult hiányérzet, a lemondások miatti kölcsönös vádaskodás.

Az ilyen típusú problémákra a közvélemény gyakran legyint, mondván: „elérkezett az a bizonyos kapuzárási pánik”.

Pszichológusként én semmiképpen nem általánosítanám a helyzeteket. Hiszen ahogyan az egyéni terápiánál, úgy házaspároknál is minden helyzet egyedi és sajátságos.

Ennek megfelelően a párterápia felépítését is egyedileg alakítom ki. Minden esetben az adott házaspár múltjához, kapcsolatuk minőségéhez, gyökereikhez, hátterükhöz és természetesen temperamentumukhoz is igazítva.

Tapasztalataim alátámasztják, hogy ez a módszer, ez a megközelítés hatékony.

Átlagosan 4-8 alkalom után eredményesen lezárható a párterápia.

Ez kölcsönös örömet okoz: az érintettek számára az egymáshoz visszatalálás érzését, számomra pedig munkám sikerélményét.

Hiszem, látom, hogy a legtöbb esetben van kiút, van megoldás.

Ezért eltökélt célom tovább csökkenteni a válási statisztikát.