Pszichológus Online

Melankolikus személyiség

Leggyakrabban a tökéletes melankolikusnak nevezik az ebbe a típusba besorolható személyiséget, tulajdonságai alapján teljes joggal.
Három legfontosabb jellemzője: befelé forduló, gondolkodó, borúlátó.

A melankolikus temperamentumú ember hajlamos az elmélyülésre, átgondolt, elemző módon ügyel a legapróbb részletekre is, éles szemével az élet lényegének a mélyére lát.
Csendes szemlélődése lefoglalja, nem követelődzik, sőt, kifejezetten szereti a magányt.
Tehetséges alkotószellemmel bír, melyhez komoly, céltudatos attitűd társul. Így szinte minden helyzetben megtalálja a helyes megoldást.
Művészi fogékonysága segít abban, hogy értékelni tudja a világ szépségeit.
Az írók, zene- és képzőművészek többsége a tökéletes melankolikusok közül kerül ki, különösen, ha a veleszületett zsenialitás megfelelő ösztönzést és támogatást kap.

Érzékenyen figyel másokat, aggódik mások sorsáért és átérzi a problémáikat.
Türelme és mély empátiás készsége alkalmassá teszi arra, hogy a gondokat elemezve megfelelő pszichológiai tanácsot adjon. Együttérzése őszinte, önfeláldozó természete miatt mindig lehet számítani a törődésére.

A melankolikus személyiség mindig rendteremtésre, szervezettségre és főként tökéletességre törekszik.
Ez külső megjelenésében is megnyilvánul, többnyire jól öltözött, tiszta és ápolt.
Takarékos természete nyomán soha nem kihívó, inkább az egyszerűséget és a praktikumot helyezi előtérbe.
Táskájában és zsebeiben szinte mindennek megvan a maga helye, tele van mások szemében haszontalannak látszó tárgyakkal, eszközökkel, valójában”csak” arra van felvértezve, hogy a legváratlanabb helyzetekben is feltalálja magát.

Örök idealista, és ahogyan önmaga számára perfekcionista módon állítja fel a mércét, ugyanúgy egy eszményi, hibátlan társ megtalálására törekszik.
Óvatosan közelít a külvilághoz és az emberekhez. Előbb megbizonyosodik arról, hogy ki milyen tulajdonságokkal rendelkezik, és csak azután enged magához közel másokat. Ennek megfelelően kevés számú, de annál igazabb barátot tudhat magáénak.

Lelkiismeretessége, tervszerűsége, tökéletességre való törekvése a munkájában is megnyilvánul.
Elemző munkakörben kiváló teljesítményt nyújt, hiszen messzemenőkig ügyel a részletekre, precíz, kitartó és alapos.

Rendezettsége és szervezettsége abban is megnyilvánul, hogy állandóan listákat készít. Szabályosan lételeme a különböző jegyzetek, táblázatok és grafikonok gyártása. Elméjében szinte sorakoznak az adatok, számoszlopokban gondolkodik, nem is igazán érti, hogyan lehet ezek nélkül élni.

Mentalitásában nem az idő számít, hanem az elvégzett munka minősége, végeredménye.
Jelszava: dolgozni csak jól érdemes.
Megfigyelőképessége segít észrevenni a gondokat, találékonysága a probléma megoldását eredményezi és mindig következetesen végigviszi, amibe belekezdett.

Share
Pszichológus Online

Szangvinikus személyiség

Leggyakrabban népszerű szangvinikusnak nevezik az ebbe a típusba sorolható személyiséget, tulajdonságai alapján teljes joggal.

Három legfontosabb jellemzője: nyílt, beszédes, derűlátó.

A szangvinikus temperamentumú ember nem csak egyszerűen társasági ember, hanem bárhol is van, pillanatok alatt feltalálja magát, a társaságok középpontjába kerül, hangadóvá válik, akit követnek a többiek.
Természetes kisugárzása magával ragadó, érzelmeit őszintén kinyilvánítja, könnyen szerethető, ugyanakkor csupa naiv ártatlanság, jóhiszeműség jellemzi, emiatt nem is igazán észleli a rá irigykedők negatív érzéseit.

Hiába is próbálná, nem tudja magát visszafogni, hiszen lételeme a szereplés, az állandó pezsgés. Vele mindig történnie kell valaminek, történik is, körülötte mindig zajlik az élet.
Nagyfokú nyitottsággal és kíváncsisággal tekint a nagyvilágra, minden érdekli, hamar lelkesedik a legapróbb dolgok iránt is.

Szinte állandóan derűs és vidám, jó humorérzékkel rendelkezik, teljes mértékben a mában és a mának él, ha meg is bántják, soha nem haragtartó, hiszen mindig boldogan akar élni.
Számára az élet egy tündérmese, melynek minden pillanatát mély átérzéssel éli, élményeit színes történtekben fogalmazva meséli el.

Egy szangvinikus mellett jó élni, mert örök napsütést varázsol maga köré, derűje feloldja a környezetében lévők rosszkedvét, szorongását, felrázza a fásultságot, folyamatosan lelkesít és energiát ad.
Az unalmat, unatkozást már csak azért sem ismeri, mert állandóan keresi a történéseket, programlehetőségeket, a világért el nem mulasztana semmit, ki nem maradna semmiből. Ő az, akinek egyidejűleg legalább két-három megbeszélt találkozója van, szélsebesen röpköd egyik helyről a másikra.

Személyiségének lényege természetesen a munkájában is megnyilvánul, szinte mulatsággá változtatja a munkát.
Hajlamos halmozni a tennivalókat, önként elvállal egyszerre több feladatot, gyakorlatilag mindent bevállal. Lelkes, energikus, ezzel munkatársait elbűvöli és csatlakozásra ösztönzi.
A sok vállalás teljesítése, különösen a határidők betartása azonban messze nem erőssége…
Csapatmunkában azonban maximálisan lehet építeni kreatív gondolkodására, eredeti és merésznek hangzó ötleteire, hiszen igazi színes, alkotó egyéniség.

Share
Pszichológus Online

Személyiségtípusok – milyen vagyok, ki vagyok én?

A hozzám fordulók túlnyomó többsége önbizalomhiánnyal küzd, beszámol önértékelési nehézségeiről, kisebbségi érzés nyomán létrejött belső szorongásairól. Teljesítményorientált világunkban ez persze egyáltalán nem meglepő.

Lépten-nyomon általánosságban is azt látom, hogy napjainkban az emberek szinte éhezik önmaguk megismerésének lehetőségeit, kutatják az önfejlesztés útját.
„Ismerd meg önmagad” – hirdette a felirat az ókori delphoi jósda bejárata fölött. A mondást Thálésznak, a milétoszi filozófusnak tulajdonítják, aki Krisztus előtt 624-től 546-ig élt.
Látható tehát, hogy az önismeret fontossága és igénye évezredekre visszanyúló jelenség.

Nem véletlen, hiszen akkor tudunk jól boldogulni a nagyvilágban, akkor tudunk harmóniában élni önmagunkkal és másokkal, akkor tudjuk igazán megvalósítani, kiteljesíteni önmagunkat, ha tisztában vagyunk a képességeinkkel. Ha éppen olyan jól ismerjük az erősségeinket, mint a gyengeségeinket. Mindkettővel jócskán rendelkezünk mindnyájan…

Az önbizonytalanságában bátortalanul csetlő-botló embertársunkban is szunnyadnak kiváló képességek, melyek kibontakozásához csak megfelelő helyzet és alkalom szükséges. És persze bátorítás.
A mindig magabiztosnak látszó, a siker hullámain szárnyaló, sokak által irigyelt emberről pedig hamar kiderülhet, hogy valójában nagyon is esendő.
A két példa közötti különbség talán pusztán abban rejlik, hogy melyikük mit tud, mit hisz, mit mer elhinni önmagáról.

De hogyan ismerhetjük meg és minek mentén értékelhetjük önmagunkat reálisan?

Akárhány pszichológiai irányzat alakult – és nagyon sok -, szinte valamennyi megalkotta a maga személyiségelméletét, a maga tipológiáját, kategóriákat felállítva, hogy mintegy fogódzóként ezekbe sorolhassa az egyes embereket.
Ez természetesen éppen olyan lehetetlenség, mint asztrológiai szemlélettel azt vallani, hogy adott nap adott percében született valamennyi gyereknek azonos lesz a sorsa.

Az azonban mindenképpen kétségtelen, hogy számos azonosság, közös irányvonal felfedezhető.

Mint említettem, minden pszichológiai iskolának megvan a maga típustana. Az önismereti igényre építve úgy gondoltam, hogy ezúttal visszanyúlok az alapokhoz, a kezdetekhez.

Az első, részletesen kidolgozott típustan megalkotója Hippokratész volt (Kr. előtt 460-375), akit egyben az orvostudomány megalapítójának is tekintünk.
Az általa testnedvek, vérmérséklet alapján felállított személyiségtípusokat – mely elméletet ötszáz évvel később Galénosz továbbfejlesztett –, a mai napig használjuk.

Ezek a tudósok az egyes típusokat a négy alapelemmel – úgymint levegő, föld, víz, tűz – kötötték össze.

A következő négy alaptípust különböztették meg:

Szangvinikus: A vér a meghatározó testnedve, eleme a levegő. Gyors érzelmi reakciók jellemzik, melyek könnyen keletkeznek, viharosak, de hamar lecsillapodnak. A közgondolkodásban ő a szalmaláng-típus.
Kedélyes, barátságos, közvetlen, jó kapcsolatteremtő emberek, akikből árad az életkedv. Egészséges arcszín, jó felfogás és gyors mozgás jellemzi őket.

Kolerikus: A sárga epe a testnedve, eleme a tűz. Hirtelen feltámadó érzelmi reakciók jellemzik, melyek azonban erősek és sokáig tartanak, Gyakran elragadják az erős indulatok. Testtartása határozott, tekintete nyílt, arcbőre sárgás. Megjelenése tetterőt sugároz.

Melankolikus: A fekete epe a testnedve, eleme a föld. Lassan és nehezen alakulnak ki érzelmi reakciói, de tartósak és nagy erősségig fokozódnak. Leginkább a levertség, bánat és szomorúság érzése jellemzi. Nehezen hoz döntéseket, arckifejezése gondterhelt, külseje törékeny.

Flegmatikus: A nyálka az alapvető testnedve, eleme a víz. Lassan és nehezen alakulnak ki az érzelmi reakciói, nem is igazán intenzívek és nem tartósak.
Alapvetően nyugodt, kiegyensúlyozott, egykedvű emberek, ők azok, akikre azt mondjuk, “fát lehet vágni a hátukon”. Megjelenésük, tekintetük jellegtelen, kifejezéstelen.

Ez a besorolás természetesen nagyon általános, és hangsúlyozni szeretném, hogy soha nincs „tiszta” típus, azaz mindenkiben van egy kicsit, vagy jobban mindenből. Ettől vagyunk egyediek, igazi önálló személyiségek.

Ami miatt mégis fontosnak tartom ezt a tipológiát, az éppen az, hogy napjainkban számos tréningcég használ újonnan kidolgozott személyiségteszteket, melyek valójában éppen erre a négy alap-személyiségtípusra épülnek.
Ezekből lett mostanra a kék/zöld/sárga/piros személyiség, illetve a ’T”, „N”, „F” „H” kategória, amelyek alapja mind valahol Hippokratésztól eredeztethető.

A következő blogbejegyzéseimben részletesebben ismertetem a négy alaptípus ismérveit.

Share
Pszichológus Online

Egy Lány monológja

Szobafogság.

Persze direkt ilyenkor kell bezárnia, pontosan tudja, hogy ezen a hétvégén mindenki ott lesz az E-playben.
Csak azt nem tudom, akkor minek csinál úgy, mintha érdekelné, hogy mi van velem. Múltkor tök jó volt, végre őszintén mesélhettem neki a Marciról, még tanácsokat is adott, most meg, amikor végre itt lenne az alkalom, hogy talizzunk, kicsapja a hisztit.

Nem érdekel, úgyis elmegyek. Az erkélyen keresztül ki tudok mászni a lépcsőházba. Csak az a baj, hogy abból megint sokkal nagyobb balhé lesz, még a végén az osztálykirándulásra se mehetek el.
Mit csináljak egész hétvégén bezárva ebbe a rohadt szobába? Nincs is lecke, nem tudom, miért kell mindig a tanulást erőltetni, amikor nem adtak fel semmit. Biztos azt hiszi, majd unalmamban rendet rakok. Nagyon téved! Egyáltalán nem fogok kijönni a szobámból és nem is engedem, hogy bejöjjön.

Még az a mázlim, hogy van egy doboz cigim, legalább titokban rágyújthatok. Bár úgyis tudja, hogy cigizek, nem tudom, miért csinál úgy, mintha nem venné észre. A múltkor majdnem elmondtam neki, mindenki cigizik, nem tudom mi ebben a baj. A fűről persze nem dumálhatok vele, még kétségbeesik, hogy drogos vagyok. Nem értem, miért csinál úgy, mintha ő soha nem lett volna fiatal.
Pedig elmesélte, hogy vele is mennyi gond volt a suliban. Azt is elmondta, hogy mindenki azt hitte, nem lesz belőle senki. Meg, hogy hogy utálta a tanárait, akik nem hittek benne és az mennyire rombolja az önbizalmat. Szerintem egyáltalán nem azon múlik, hogy mi lesz belőled, hogy milyenek a jegyeid.
Kit érdekel a tanulás? A törikönyvek tele vannak haszontalan infokkal, abból nem fogom megtudni, hogy kell élni. Különben ő se tudja, hogy kell élni. Állandóan kritizálja, hogy nézek ki, azt se tudja mi a divat. Különben is, minek öltözzek fel szépen, ha úgyse mehetek sehova?

Az a baj, hogy iszonyú éhes vagyok. De én biztos nem eszem abból, amit főzött, még azt hiszi, ki akarok békülni és akkor megint neki lesz igaza. Úgy utálom, hogy mindig nekem kell bocsánatot kérnem. Bárcsak bejönne és hozna valami kaját! Akkor lehet, hogy megpróbálhatnék elkéredzkedni.
A Vera bezzeg elmehet, pedig négyből bukott félévkor. És dobórára jár. Zenész lesz, nem matematikus.
Erre persze az a válasz, hogy én semmiben nem vagyok motivált, engem csak a fiúk érdekelnek, és ha nem levelezőfüzeteket írogatnék egész nap, én is járhatnék úszni, meg balettre. Kit érdekel a balett? Miért nem lehet észrevenni, hogy nem az érdekel, ami őt? Tök más dolgok foglalkoztatnak, és épp elég baj nekem, hogy nem tudom, hova felvételizzek. Majd megtudom, ha eljön az ideje.
Biztos nem leszek takarítónő, amivel riogat. De négy diplomám se lesz csak azért, hogy ő elmondhassa a barátainak, milyen tanult a lánya.
Dögunalom ez az egész. Lesz@rom az osztálykirándulást, ha nem enged el, ma akkor is elmegyek. És még az is lehet, hogy megúszom.

Share
Pszichológus Online

Egy Lányos Anya monológja

Emlékszel az én kis Zsuzskámra, ugye?
Hogy milyen tündéri kislány volt, szófogadó, gyönyörű, okos. Hogy mennyire szeretett pörögni a kis fodros ruhácskáiban, hogy tetszelgett a tükör előtt, míg a haját fontam, nem győztem beszerezni neki az újabb és újabb csatokat, Hello Kitty-s díszeket.
És ahogy ötévesen jazz-balettozott! Mindenki azt jósolta, világhírű táncosnő lesz belőle. Úgy is lett volna, ha Klári néni nem megy el gyereket szülni, és nem jön az a boszorka Kati néni helyette, aki végleg elvette a gyerek kedvét a tánctól.
Akkor beiratkoztunk művészi tornára, és persze abban is ő volt a csoportelső. Csak az edzővel volt baj, a lelket is kisajtolta az én kis ártatlan, törékeny lánykámból.
Inkább átváltottunk műugrásra, merthogy a legjobb barátnője, Laura is oda járt. Persze az én csemetém megint hozta a jobbnál jobb eredményeket. De mert Laura abbahagyta a műugrást, már neki sem volt kedve lejárni az edzésekre.

Jött helyette a zenélés, első helyezett lett a kerületi hegedűversenyen. Már nem is tudom, hogy azt miért hagyta abba.
Festeni kezdett, akvarelleket, olyan egyéni látásmóddal, hogy máig csodálják a műveit. De egyszer csak kijelentette, hogy már nincs türelme festékkel pepecselni.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy ez a lány egy Istenáldotta tehetség, bármibe kezdett, mindenben tökéleteset alkotott.
Mert nem azért mondom, szerencsére minden képességét tőlem örökölte. Kivéve a természetét, azt sajnos nem. Bennem világéletemben annyi lelkesedés, kitartás, annyi vágy volt, hogy többre vigyem, hogy kiemelkedjek! De nem lehetett, nem tehettem, a szüleim nem engedték, csupa haszontalanságnak nevezték, amit csináltam.

Ezért is mentem olyan gyorsan férjhez az én Jánosomhoz, hogy mielőbb elkerüljek otthonról. Aztán jöttek a gyerekek egymás után, a nagy álmok meg lassacskán elkoptak. Látod, így maradtam szürke banki ügyintéző.

A kolléganőim azt mondják, az a baj, hogy a saját eltemetett vágyaimat akarom megvalósíttatni a lányommal. De ez nem igaz. Hát nem az a normális, ha egy anya azt szeretné, hogy a gyerekei többre vinnék, mint ami neki sikerült?

Az a baj, hogy az egykori Zsuzskára ma már rá sem lehet ismerni. Teljesen kifordult önmagából, mintha nem is az én lányom lenne. Hol van már az az édes kislány, akire mindenki azt mondta, olyan, mint egy megtestesült Barbie-baba?

Az még csak hagyján, hogy tavaly a megkérdezésem nélkül levágatta a gyönyörű hosszú szőke haját kisfiúsra, de képzeld el, a nyári szünetben koromfeketére festette. És csak fekete ruhában járt hónapokig, vastag bakancsban a 40 fokos kánikulában, mert mint mondta, emó-s lett.
Aztán átváltott színesebb ruhákra, a scene divatjára, de ez sem sokkal jobb. Ráadásul tetoválást csináltatott a nyakára, piercinget tetetett a köldökébe, és csak remélni merem, hogy máshova nem…

És ha a barátait látnád! Mintha egy másik bolygóról érkeztek volna. Érzem rajta, hogy dohányzik, azt meg nem merem megkérdezni, hogy próbálkozott-e már drogokkal… Azt sem tudom, hova járkálnak közösen, semmiről nem számol be.

Az ellenőrzője tele van intőkkel és jelenleg négy tantárgyból áll bukásra. De a múlt hónapban, a 16. születésnapjára iPhone-t kért ajándékba. Amit az apja meg is vett neki.
Kérdezem én, minek egy gyereknek egy ilyen drága készülék?

De mondhatok én bármit, az én szavam már semmit nem ér. Kérhetem szépen, veszekedhetek, fenyegetőzhetek, semmivel nem törődik és egy fűszálat sem tesz keresztbe otthon. A szobájában hetekig gyűlik a szennyes ruha és az ételmaradékkal beszáradt edények, aztán még neki áll feljebb, hogy nem talál tiszta holmit.

Teljesen kezelhetetlen lett, már nincs eszközöm, amivel hathatnék rá. Ha beszélgetést kezdeményezek, bezárkózik a szobájába. Ha büntetni próbálom, eltiltom valamitől, akkor az apjától kér és kap is engedélyt. Mert persze az apja a minden, aki azonnal teljesíti a kéréseit.

Nagyon el vagyok keseredve, fogalmam sincs, mi lesz ebből a lányból, ha így halad. Amikor megkérdezem tőle, csak a vállát vonogatja és bedugja a fülhallgatót. Dübörög az általa zenének nevezett valami és elrévült tekintettel bámul a semmibe, mintha nem is lenne kapcsolata a külvilággal.

Share